Dyta Kostova – Terra Incognita borító- és fülszöveg leleplezés

A blogon borítóleleplezés sorozat várható, amelynek első állomása Dyta Kostova a Terra Incognita hamarosan megjelenő regénye lesz.

2008-ban kezdett bele a Terra Incognita c. regényének megírásához, amely időközben rengeteg változáson esett át. Olyan sokszor kicserélődött a szöveg, hogy csak néhány bekezdés őrzi már az eredeti verzió emlékét. A történet és a szereplők is rengeteg változáson mentek keresztül, volt, aki nem élte túl és akadt köztük olyan is, aki csak néhány éve került be.

Az első korai fejezetekkel 2014-ben részt vett a Kéziratok Éjszakáján, majd 2016-ban Aranymosásra is benevezett vele, ahol a válogatás során kikerült egy részlet is a regény elejéről. 2018-ban már a regény új verziójával nevezett be Dyta a Twister Media második [bekezdés] pályázatára, ahol győztesként került ki a kézirata. 2019-ben közös megegyezés után ismét szabaddá vált a kézirat, amely 14 év írás után idén megjelenik.

A könyv várhatóan nyáron fog megjelenni Pergamen Libro kiadó gondozásában, így érdemes lesz figyelnetek az írónő faceboook és instagram oldalát is, hogy biztosan ne maradjatok le erről az elképesztő utazásról!

A könyv moly.hu adatlapja már elérhető, ami által kívánságlistára tudjátok tenni.

Na és akkor jöjjön a várva várt borító, majd a fülszöveg:

Fülszöveg:

VAJON ​MENNYI ÁLDOZATRA KÉPES AZ EMBERISÉG A FENNMARADÁSÉRT?
Néhány évszázaddal azután, hogy a Földet jelentősen átformálta egy hármas
természeti katasztrófa, a bolygó déli sarkán alászáll az első, idegen naprendszerből
származó űrhajó. A kataklizma által sújtott emberiség a cygnitáknak elnevezett
intelligens fajtól esélyt kap arra, hogy egy földszerű exobolygón újjászervezze
önmagát. Ám az utazás nincs ingyen, és az egymással is hadban álló nemzeteknek
teljesíteniük kell az alku rájuk eső részét.
Confidence városállamában sajátos hierarchia uralkodik. Az építők, a katonacsaládok,
a cégekbe tömörült vallások teljes kontroll alatt tartják a túlélők leszármazottait, és
több generációra kiterjedő büntetéssel sújtják a rebelliseket. Ebben az osztályalapú
társadalomban keresi helyét egy feltörekvő pilóta, egy táncművész, egy testvérpár, és
egy paleontológus, a kataklizma előtti kor utolsó szemtanúja. Miközben a rendszer
egyre fenntarthatatlanabbá válik, a mélyben már forradalmi gondolatokat
dédelgetnek az elnyomottak.
Kihasználva a széthúzó érdekcsoportok gyengeségét, a cygnita frakciók végül
döntenek az emberiség sorsáról. Újrakezdésre csupán egyetlen alkalmas hely marad,
de az ismeretlen föld, a betöretlen ősvadon egyre kevésbé tűnik alkalmasnak arra,
hogy az emberi civilizáció új bölcsőjévé váljon.
Első regényében az írónő a klímaválság aktuális kérdéseit sodró lendületű eposszá
formálja, melyben tanúi lehetünk az emberiség exodusának. De vajon tanul-e fajunk a
múlt hibáiból, vagy ismét a pusztulásba sodorja önmagát?
Filozofikus, sokrétű és letehetetlen regény a sci-fi rajongóinak, hitről, erkölcsről,
környezetvédelemről, és arról, hogy mi is teszi valójában emberré az embert.

Nektek hogyan tetszik a borító? Na és a fülszöveg?

Egy hozzászólás Új írása

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s