Marton Emmával interjú és a Még nem mehetünk haza c. regény borítóleleplezése

Marton Emma (Mogul Kiadó) izgalmas időszak elé néz, hiszen „Még nem mehetünk haza” c. történelmi regényével hamarosan belép a magyar kortárs szerzők körébe. Bár elsőkönyves író, mégis remekül vette a könyvkiadással járó akadályokat. Volt szerencsém olvasni a megjelenés előtt álló történetet, és azt kell mondanom, ha akarnék se tudnék hibát találni benne. Emma kemény fába vágta a fejszéjét egy ilyen nehéz témával, azonban megsúgom, hogy mindent megoldott, amit kellett, a karakterfejlődéstől a dramaturgiáig.

Először is gratulálni szeretnék hamarosan megjelenő első regényedhez! Szuper lett, engem teljesen levettél a lábamról vele! Mielőtt lerántanánk a borítóról és a fülszövegről a leplet, feltennék neked pár kérdést, hogy a leendő olvasóid egy kicsit jobban megismerjenek. Ráadásul elárulom, hogy ez a mai nap a fent említett leleplezéseken túl azért is különleges, mert az írónő ma ünnepli a szülinapját. Boldog Születésnapot Kívánok innen is!

Azt már tudom, hogy oly annyira érdekel a történelem, hogy dolgoztál régésztechnikusként is. Honnan jött a „Még nem mehettünk haza” c. műved ötlete? Esetleg az egyik terepmunkád alkalmával jött meg az ihlet?

Köszönöm szépen a lehetőséget és a születésnapi jókívánságot!

Nem, az ötlet születése sajnos nem akkoriban történt, habár a régész kollégákkal dolgozni is rendkívül inspiráló volt. A „Még nem mehetünk haza” alapötlete egészen váratlanul talált meg, amikor 2019-ben külföldön éltem Svájcban és Bajorországban. Egy zürichi metróállomáson fellapoztam a padon heverő újságot; éppen aznap volt június hatodika, így a rögtön szembejött velem az első oldalon egy normandiai partraszállásról szóló cikk. Azt hiszem, ez volt az a pillanat, amikor rájöttem, mennyire szükségem van arra, hogy majd írjak erről egy regényt – elsősorban magamnak. Akkor még nem is reméltem, hogy eljut majd a kiadásig. A történet cselekményét pedig nagyjából fél évvel később egy Münchenbe tartó vonatúton dolgoztam ki a fejemben. Heinz onnantól már a saját útját járta.

Miként vált ötletből történetté?

Kint Németországban már bizonyos részeket papírra vetettem angolul – mert az igazat megvallva egy év után akkor már eléggé elszoktam a magyartól. Később, amikor hazajöttem, beütött a karantén, és ezt kihasználva néhány hónap alatt el is készültem az első kézirattal. Bevallom, az elején pokoli nehéz volt visszaszokni egy másik nyelvre, egyszerűen nem találtam a megfelelő szavakat, és megszámlálhatatlan alkalommal kellet újra és újra átírnom bizonyos fejezeteket, mire végül belerázódtam a dologba.

Két fajta író létezik: akik már a legelején tudják melyik fordulópont után jön a következő, míg a szerzők döntő többsége alaposabb előkészületek, kutatómunkák és folyamatos csiszolgatások alapján készítik el a végleges művüket. Esetleg vázlatot készítettél róla vagy minden jött magától? Melyik csoportba sorolnád inkább magad?

Rengeteg kutatómunkát végzek főleg a regény megírása előtt, de gyakran még az írás során is kutatok, mert olykor menet közben jövök rá, hogy ezt-azt muszáj lesz megváltoztatnom. Szóval igen, azt hiszem, én az alapos előkészületeket végzők táborába tartozom – már ami a történelmi hátteret illeti. A cselekmény megtervezése egy másik kategória. Habár szoktam vázlatot készíteni a nagyobb fordulatokról, a sztori közepét gyakran a karakterekre bízom, hogy önállóan alakítsák a történetet. A tervezésnél nekem csak azt fontos tudnom, hogy hogyan fog kezdődni, és mi lesz a vége. Ez előbbiből adódnak a főbb karakterek és a könyv hangulata, az utóbbiból pedig a történet mondanivalója. Amíg ez nem tiszta, addig neki sem állok a regénynek.

Miért pont ezt a témát választottad? 

Mert szeretem a nehéz témákat? 😀 Kedvelem a szokatlant, az új nézőpontokat, az antihősöket, és szokásom kegyetlenül elbánni a szereplőkkel – azt hiszem, itt ez mind adott volt. 😀 Komolyra fordítva a szót, azért, mert még nem találkoztam olyan könyvvel (a szakirodalmat leszámítva), ami a németek szemszögéből mutatta volna be a D-napot. Külföldön töltött időm során annyira a szívemhez nőttek, hogy úgy éreztem, nem tehetem meg, hogy nem róluk fogok mesélni ebben a regényben.

Mindig is része volt az életednek az írás vagy egyik nap felkeltél és úgy érezted neked írni kell és kész?

Gyerekkorom óta a részem. Sokszor megkaptam a tanáraimtól, idegenektől, hogy „álmodozó vagyok, aki csak fél lábban van a valóságban, ideje lenne már visszatérnem a földre”. Mielőtt regényekbe kezdtem volna, évekig blogoltam, és az unokatestvéreimmel találtunk ki magunknak pár oldalas történeteket, a kezdetek kezdetén pedig novellákkal próbálkoztam. Úgy emlékszem, tizenegy évesen küldtem el először pályázatra az írásomat – és fődíjat nyertem vele. Máig élénken él bennem a dolog, mennyire megdöbbentett mindenkit, de főleg engem. Azt hiszem, innentől kezdtem el komolyabban foglalkozni az írással.

A jövőben várható, hogy újabb regénnyel kápráztatod majd el a könyvmolyokat? Esetleg az is ilyen témájú lesz vagy kipróbálsz valami újat?

Igen, nagyon szeretnék a többi regényeimmel is eljutni a kiadásig! Jelenleg nyolc kész kéziratom lapul a fiókban, de ezek közül csak néhányat ítélek elég jónak ahhoz, hogy számos csiszolgatás után egyszer könyv lehessen belőle. És természetesen mindig dolgozom egy újabb történeten. Tavaly kicsit pihentettem az évszámokat, és kísérletezős kedvemben a sci-fi felé fordultam. Idén is valószínűleg még maradok ezen a vonalon, de már gyűjtöm az információkat a következő történelmi regényhez.

Óriási munkával jár egy ilyen minőségű regény megalkotása, ha a szerző arra törekszik, hogy ne csak korhű, de történelmileg is hiteles legyen. Mióta foglalkozol vele? Mi kellett ahhoz, hogy ilyen legyen?

A második világháború témájával 2016 óta foglalkozom. A „Még nem mehetünk haza” előtt már megírtam három hasonló témájú regényt, ez segített, hogy könnyebben bele tudjak „helyezkedni” az adott korba. Képes vagyok rengeteg száraz szakirodalmat olvasni, de ezt is  élvezem, ha újabb adalékot találok benne a történethez. Emelett az internetes archívumok néha igazi kincsesbányák – még az 1944-ben XY kórházban dolgozó francia orvosok neveit és műtései időpontját is sikerült megtalálnom. Eszméletlen, milyen dokumentumok fellelhetők, ha alaposan utánajár az ember. De ez csak a kutatómunka egyik része.

A másik az, amikor kimész a „terepre”, és magad körbenézel. Ez nyilván nem mindig lehetséges, ám sokkal maradandóbb élményt nyújthat, és nagyban hozzájárulhat ahhoz, hogy az író igazán átélje a saját témáját. Normandiában sajnos még nem volt szerencsém járni, de a regényben említett összes német városban és faluban igen. Eljutottam néhány emlékezetes történelmi kiállításra, megjártam a dachaui koncentrációs tábort, valamint a berchtesgadeni Sasfészket – számomra ezek mind hozzátartoztak a kutatómunkához, a német identitás mélyebb megismeréséhez és annak a felismeréshez, hogy mi, akik szerencsére már egy másik korban élhetünk, csak egy töredékét bírjuk elképzelni annak, hogy mennyire borzalmas is lehetett a világháború.

Csodálkoztam, hogy a helyiek mennyire nyíltak ezzel a témával kapcsolatban. Számos családi történetet megosztottak velem, néha régi fényképeket is mutattak, amelyek szintén hozzátettek a regényhez. Az egyik 90 év fölötti néni például, akit heti szinten meglátogattunk az idősek otthonában, állandóan Bréma bombázásáról mesélt, amit gyerekként élt át.

Az íráson, olvasáson kívül még mivel töltöd szívesen az idődet? Az nem titok, hogy a tollon kívül a ceruzával is csodákat tudsz alkotni, hiszen például Tomcsik Nóra – A nyírfák csendje c. regényének borítója és a benne szereplő rajzok is te kezed munkáját dicsérik.

Igen, ez egy közös projektünk Nórival. Régebben sokkal intenzívebben rajzoltam, mint most, mert átadtam a főszerepet az írásnak, de mindig jó érzés, ha hozzá tudok tenni valami pluszt  akár egy könyvhöz, akár egy reklámfestéshez, vagy egy étterem beltéri díszítéséhez.

Az írás mellett még a sportban kezdem felfedezni önmagam, tavaly sikerült eljutnom odáig, hogy megkaphassam thai bokszban a versenyzői státuszt – igyekszem tartani a szintet.

Nagyon szépen köszönöm az interjút! Már nagyon várom, hogy fizikai formában is a kezem között tudhassam a regényedet. Örömmel tölt el, hogy nem csak előolvasód lehettem, de ebben az izgalmas eseményben is részt vehettem veled.

Az író elérhetőségei:

Facebook szerzői oldal

Instagram

Mielőtt a borítóról lerántanám a leplet, hagyj mutassam be a hamarosan megjelennő regény fülszövegét:

…. és akkor dobpergést kérnék:

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s