Krencz Nóra – Szilánk

Krencz Nóra az írásban talált otthonára. Miután olvastam az összes könyvét bizton állíthatom, hogy jelenlegi könyvével a Szilánkkal teljesen beérett a feladatához.

Már többször is Dugonics András Irodalmi díjra jelölték fantasy kategóriában, míg nem idén a kalandregény kategóriában negyedik helyezést érte el. Szóval Nóri, ezúton is még egyszer gratulálni szeretnék neked. Még mindig igazán szívmelengető érzés, hogy segíthettem a borítóleleplezésben és a köszönetnyilvánításban ott szerepel a nevem.

Olyan témát vett górcső alá, amely a mindennapjainkban is jelen vannak a modern emberek életében. Mégpedig a patriarchális társadalomban elhelyezkedett nők szerepe. Hiszen a nőknek igenis bírnia kell továbbra is szépen, csendben a folytonosan őket ért sérelmeket. Legyen szó arról, ha az utcán sétálva utánunk kiabálnak a férfiak gyöngyszemei, de akkor is, amikor elfajulnak (?!) ezen helyzetek. Legyünk szépek, okosak, csábosak, megértőek, de mindezt úgy, hogy ne vigyük túlzásba. Tartsuk fent a család békéjét, a ház rendjét és természetesen legyünk sikeresek a karrierünkben is, mindezt úgy, hogy a párunk sikereinek árnyékában maradjunk. Hála az égnek, egyre több az olyan férfi, aki kiáll értünk, aki velünk van. Akikkel egyenlő társak vagyunk, mind a munkahelyen és a párkapcsolatban. Egyre több nő talál önmagára és lép ki ebből a skatulyából. Ennek a fejlődésnek a sikeréhez ajánlom a Szilánk elolvasását. Milyen érdekes gondolatmenet, hogy a tükör a legőszintébb barátunk, ha meghalljuk a szavát. Önmaguk elfogadása és megismerése, nem feltétlenül jár fájdalmak nélkül, ezt szimbolizálja a könyvben az összetört szilánkokat rejtő erszény.

A főszereplőnk életébe rövid betekintést nyerhetünk, míg a további három nő bőrébe bújhattunk. Az elmúlt korok a társadalom összes rétegéből egy-egy apró szilánkot kiragadva. Demetria-ról, Marie-ről és Emilie-ról szól, akiknek a gondolkodásmódja meghaladta a korát és nem féltek a társadalmi elvárásokkal szembe menni. Apránként, de az ilyen mozzanatok indították el a változást. Azonban a regény még egy másik fontos témát is célzott kiemelni: az önmagunkra találást. Szinte érzem, ahogyan a szerző a könyv végéhez érve talált ténylegesen a belső hangjára. Mindemelett mintha csak egy vallomás lenne az olvasóhoz. Egy olyan vallomás, amely elolvasásával sokunkat motiválhat:

“Demetria megmutatta: nőként is ember vagyok. Legyek önállóbb, adjak hangot a véleményemnek, és álljak ki mellette. Marie Louise rávezetett, hogy ne hagyjam magam befolyásolni, ne engedjem, mások saját céljaiért átmosni az agyam. Emilie pedig… nos a legszemélyesebb tanácsot adta. Ne érjem be kevesebbel annál, ami boldoggá tesz és felvirágoztatja a lelkemet.”

Demetria, Marie Louise, Emilie Jefferson karakterek megalkotása olyan zseniálisra sikeredett, hogy külön-külön regényekért kiálltanak. Nóri a szereplőket nem kíméli, számomra kedves szereplők is meghalnak, nem feltétlenül kapták meg a maguk jutalmát, mint például a szerelmet. Ilyen mély gondolatokat, amelyeket a könyv tartalmaz, csak tapasztalás útján szerezhet az ember. Szinte érzem az író lelkét, a törekvéseit, a fájdalmait és örömeit a sorok között.

Mindenkinek bátran ajánlom ennek a könyvnek az elolvasását, akik szeretik a lélektani, történelmi fikciókat, egy fantasy jeggyel keverve. Engem örökre magával ragadott és biztosan újra fogom olvasni még jó párszor.

A könyvet a kiadó webshopjában tudjátok megvásárolni és ne feledjétek el használni a KMKITTI05 kuponkódot.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s